Team-Building beszámoló

A Junior Business Club szervezői a „JBC csapatépítő” című programot a Kovászna megyei Csernáton községben szervezte meg 2017. augusztus 16-17. között, a Malomkert táborban. A résztvevők száma 20 fő.

A rendezvény alatt a Junior Business Club elnöksége és aktív tagjai csapatépítő játékok segítségével erősítették, fejlesztették az önkénteseket és azok csapatszellemét. A program célja teljesült, mert a résztvevők a játékok és tevékenységek által jobban megismerték egymást és saját képességeiket, készségeiket, ezáltal a jövőben hatékonyabb munkakörülményeket tudnak kialakítani csapaton belül. A program segítségével megismerték egymást a résztvevők, főként amikor extrém helyzeteknek voltak kitéve, ezáltal megerősödött bennük az összetartozás szelleme és a megoldóképességüket is fejlődött, valamint motiváltabbak lettek és a csapat morálja is emelkedett.

A program közvetlen érintettjei a Junior Business Club Egyesület önkéntesei voltak. Az önkéntesség egyre nagyobb teret hódít napjainkban, ezért fontosak az ilyen és hasonló jellegű csapatépítők. A program keretén belül a Junior Business Club önismereti, valamint csapatépítő játékokkal lepte meg a résztvevőket.

A csapatépítő részletes programja a következő volt, amit a résztvevők kellő fegyelemmel és odaadással be is tartottak a 2 nap alatt:

2017.08.16. Szerda

10:00-13:00 Érkezés / Szállás elfoglalása

13:00-14:00 Ismerkedési játékok!

14:00 – 15:00 Ebéd

16:00 – 19:00 Kreatív foglalkozások

19:00 – 20:00 Vacsora

20:00 – 22:00 Csapatépítő játékok

22:00 – 23:00 Esti lazítás, beszélgetések, tábortűz.

 

2017.08.17. Csütörtök

08:00 – 09:00 Reggeli torna

09:00 – 10:00 Reggeli

10:00 – 14:00 Beszélgetés a képzővel

14:00 – 15:00 Ebéd

15:00 – 16:00 Kiértékelés

16:00 – Hazautazás

A rendezvényt a Communitas Alapítvány támogatásával sikerült megvalósítani, ezúton is köszönjük.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.